Joyride Koncert

Fellépések, mûsorok szervezése, elõadó-
mûvészek közvetítése, koncert- és mûsorszervezés

Rólunk , Feltételek , Elérhetõség

Pop-koncert / Bikini / Biográfia
Szerzõdési- és megrendelési feltételeinkrõl itt tájékozódhat. Ügyfélszolgálat: +3630-781-5926 (Kocsán Petra)

Bikini
Több mint két évtizede, egy zuglói "dühöngőben" együtt kergette a labdát az akkor épp nem működő Beatrice együttes frontembere, Nagy Feró, s a Miniben ismertté vált basszusgitáros, Németh Alajos.

Miután kifocizták magukat, a zenére terelődött a szó. Kiderült, hogy hasonlóan gondolkodnak a világról és a muzsikáról, ezért törvényszerű volt, hogy együtt kezdjenek valamibe. Így jött létre a Bikini együttes.

Az első formáció két albumot készített. Sajátos stílusban, újszerű zenével, egyéni látásmódú szövegekkel. A dalok sokaknak ma is fontosak - nem véletlen, hogy a két anyag nemrégiben CD-n jelent meg, valamint (ha a zeneszerző nélkül is, de) időnként színpadra lép az úgynevezett Ős-Bikini.

Nagy Feró kiválása után, 1985-ben D. Nagy Lajos lett az énekes. A Rolls Frakcióból érkezett, s amíg a régi Bikini inkább a Beatrice örökét vállalta fel (a koncerteken mindig hallható volt néhány Ricse -nóta), az új formáció a Frakció emlékét ápolta. Jó néhány feldolgozással, az Adj helyettől a Katicán át az Izzik a tavaszi délutánig.

Az időnként változó tagságú zenekar persze túlnyomórészt saját szerzeményeit vitte sikerre. Méghozzá nem is akármilyenre: az 1987-ben megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban fogyott el!

A Bikini évről évre készítette lemezeit, járta az országot, több ízben külföldre is eljutott. A zenészek legnagyobb élményüknek azt az erdélyi turnét tartják, amelyre közvetlenül a romániai forradalom után került sor.

A magyarországi politikai változások a Bikini pályájára is kihatottak. Amikor bárki bármit kimondhatott, már nem volt miért bújtatva közölni gondolatokat a dalszövegekben. Ráadásul a zenélés körülményei napról-napra rosszabbodtak. Megjelent a kazettahamisítás, a művelődési házak élő koncertjeit a diszkók hakniműsorai sorvasztották el és így tovább.

Mindennek eredményeképp tízévnyi zenélés után, 1992. november 21-én a Budapest Sportcsarnok színpadon búcsúzott el közönségétől a Bikini.

Öt év szünet következett. 1992 és 1997 között nem létezett a Bikini. Jobban mondva nem működött - a dalok ugyanis ez idő alatt is éltek. Nem volt olyan nap, hogy tévéből vagy rádióból ne csendüljön fel egy-egy régi sláger. Időközben kiderült az is, hogy a visszavonulás nem jelent megoldást. Sőt: a Bikininek igenis vállalnia kell a folyamatos jelenlétet, még akkor is, ha a körülmények ma sem kedveznek az élő zenélésnek. Mert amit a zenekar egykor felvállalt, azt tovább kell vinnie. Ma éppúgy szükség van arra, hogy a Bikini felemelje a szavát valamiért vagy valami ellen, mint tíz vagy tizenöt éve. 1997-ben új albummal és nagyszabású, régi Budapest Sportcsarnokban rendezett koncerttel tért vissza az együttes. S azóta is működik. Ahogy azt a zenészektől megszokhattuk, sok-sok előadással, valamint olyan új lemezekkel és dalokkal, amelyek nyugodtan a régiek mellé állíthatóak.


További elõadók az alábbi témakörben:

Bikini
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
A 80-as 90-es évek sztárzenekara. Ismert dalai: Közeli helyeken, Adj helyett magad mellett, Fagyi, Nehéz a dolga a katonának

Bon-Bon
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások

Török Tamás és Szolnoki Péter alkotta popduó a Bon-Bon egy valóságos slágergyár. Ki ne ismerné a következő dalokat: Valami Amerika, Irány a légió, My name is Bon...

Caramel
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
Caramel a második Megasztár győztese. 2005-ben megjelent első lemeze. Első slágere Szállok a dallal

Kökény Attila
biográfia, Diszkográfia
2010 legjobb férfihangja, a Megasztár 5. szériájában vált ismerté. Életében ekkor következett a nagy áttörés, 2011-ben debütált első önálló albuma, ami aranylemez lett.

Bereczki Zoltán
Biográfia
Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer. Volt felesége Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművész. Egy gyermeke van, Bereczki Zorka Veronika. 2013-ban elvált eddigi párjától Szinetár Dórától.

Desperado
Hozzászólások, Diszkográfia, Biográfia
Betty, Zsolti és Zoy azaz a Desperado Debrecenből indulva hódította meg az országot Ismert slágereik: Csak egy perc, Szomorú alkalom, Gyere és álmodj

Exotic
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
A zenekar életében igazi poptörténelmi pillanat volt a Trabant című dal rádióba kerülése. Ezt a dalt gyakorlatilag 1990-től a mai napig rotációban játszák és a mai tinédzserek számára is ismert sláger. Ez a lemez egy hónap alatt aranylemez lett, majd a következő évben az akkori egyedülálló díjkiosztón, a Pop Meccs Gálán szinte minden díjat elnyert.

Gáspár Laci
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
A Megasztár egy férfi győztese... Megjelent dalai rendre a slágerlisták élére kerülnek.

Groovehouse
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
1997-ben alakult formáció kezdetben techno zenét játszó, később Judy csatlakozásával dancefloor zenei irányzat vezető előadója lett.

Irigy Hónaljmirigy
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
1993-ban alakult pop-rock paródia együttes. Magyar pop- és rocksztárok népszerű dalaikat dolgozzák fel, humoros, irónikus formában. Első 1994-ben kiadott lemezük óriási sikere után 1996-ban kiadták: A csillagok háborognak című lemezüket.

Kozmix
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
Pályafutásukat szintén a Joyride-ban kezdő duó Lala és Hozsó mára már pop (techno) történelmet írtak.

Sub Bass Monster
Ismerős az a név, hogy Máté Szabolcs? És az, hogy Sub Bass Monster? Sejtettem, hogy a másodikra már te is felkapod a fejed, pedig a két név mögött egy ember van. Magyarul, egyszerű a képlet, Máté Szabolcs = Sub Bass Monster.

Szekeres Adrienn
Az Unisex ex énekesnője, aki többek között fellépett a Felvonulási téren rendezett Kapcsolat koncerten 200 ezer ember előtt. Még ebben az évben az Év énekesnője díjjal jutalmazták Adrient a közönség szavazatai alapján

Tóth Gabi
Tóth Gabriella - a rock angyala. Egy alig tizenhét éves, vagány, kedves, okos lány, akinek talán a legkönnyebb - de egyben a legnehezebb - dolga volt a Megasztárban.

Tóth Vera
A Megasztár első sorozatának abszolút nyertese.

Zsédenyi Adrienn
A Cotton Club Singers-ből kivált énekesnő szólóban elért sikerei Emerton-díj, Új Korosztály Művészeti-díj, Otto-díj mellett, a közönség szeretetét is gyorsan megszerezte.

USNK
A 2018-as X-faktor győztesei. A 2019-es A Dal című Eurovíziós Dalfesztivál előválogató versenyzői! Hallgassák meg dalaikat: Posztolj !FogyaszdEl! #tevagya Széééééétcsaptam STOM Choppers X-faktor közös produkciók: Beatbox/Freestyle (Trap Kapitány x USNK) USNK & Radics Gigi: See You Again

Happy Gang
Biográfia, Diszkográfia
Legismertebb slágereik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony. Több, mint 800 ezer eladott hanghordozón jelentek meg dalaik.

Krisz Rudi
Biográfia, Diszkográfia, Hozzászólások
Szikora Róbert segítségével készült el első albumuk. Az együttes tagjai 1994 végén abbahagyták a közös zenélést, majd két évvel később ismét összeálltak. Bátyja a basszusgitáros, két unokatestvére - Norbi és Peti - a gitáros és a dobos.Krisz Rudolf gitárjával egyszer a Lánchíd tetején adott koncertet, a városiak legnagyobb megdöbbenésére. Eleinte művelődési házakban koncertezett, Szikora Róbert írt dalokat neki, de 1994-ben ez a kapcsolat megszakadt. Rudit 1998 végén kereste meg Hamza Zoltán egy szólólemez ötletével.

Oláh Gergő
Az X-faktor harmadik szériájának nyerteseként ismerhettük meg, ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon. Mai napig rendszeresen hallhatjuk dalait a rádiókban, illetve tv műsorokban láthatjuk az énekest.2015-ben és 2016-ban is egészen a döntőig jutott

Kocsis Tibor
Különleges férfi, kivételes hanggal, a 2011-es X-Faktor győztese.Látszólagos visszafogottsága ellenére két lábbal áll a földön és határozott elképzelése van a világról. 2011-ben debütált első albuma

4S Street
Diszkográfia
Az együttes neve 4S Street (ejtsd négyessztrít) tulajdonképpen a hely, ahol találkoztak, és ahol eldöntötték, hogy közös útra lépve folytatják zenei pályájukat. Három év alatt több, mint 150 koncertjük volt. Double Rise, Tusványos, Sic Feszt, Kolozsvári Magyar Napok, Rakpart Fesztivál, Belfeszt, Szentgyörgynapok és rengeteg olyan rendezvény, ahol nagy közönség előtt kaptak helyet.

Children of Distance
Diszkográfia, Biográfia, Elérhetőség
A csapat 2006. június 2-án alakult. 2007-ben a hiphop.hu által évente megrendezett díjátadó gálán a Beforratlan sebek bekerült az év öt legjobb dala közé, 2008-ban ez az Emlékezz rámnak sikerült.

TNT
Biográfia
A kiadó – Warner-Magneoton – a dal sikerét látva lemezszerződést kötött az együttessel. Első önálló kislemezük a Rendőrnő volt, ami már a klubokban és a rádiókban is közkedveltté vált.

Bari Laci
Biográfia
Szólóénekes, az Ének Iskolájában tűnt fel, később a Sztárban Szár + 1 kicsiben versenyzett. A Dal 2021 döntőse a Féltelek című dalával.

Cserpes Laura
Popénekes. Legismertebb dalai: Élj pont úgy, Úgy szállj, Ments meg ha fáj, Nagy Ő. Kezdetben Fekete Dáviddal duettben énekelt, később szólókarierre lépett.

Freddie
Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál döntőse, a Rising Star 4. helyezettje. Ismert dalai: Mary Joe, Pioneer, Csodák, Neked nem kell, Naj ó helló. Élő koncertként rendelhető műsora

Gájer Bálint
A VOICE-ban feltűnt énekes a Swing magyarországi helytartója. Igényes, ízléses követője a műfajnak.

Emilio, Fiesta, Fresh, Gál Csaba Boogie, Galambos Dorina, Ganxsta Zolee, Retroshow az ex Hip Hop Boyz tagokkal, Kefír, Kerozin, Kozsó és az Ámokfutók, Ladánybene 27, LL Junior, Lola, Marót Viki és a Nova Kultúr, Mester Tamás, Mujahid Zoli, Pál Tamás, Palcsó Tomi, Rony, Roy & Ádám, Supernem, Szabó Leslie, Unique, United, Bálint Ádám, Animal Cannibals, Kállay Saunders, Auth Csilla, Baby Gabi, Back II Black, Best Of , Betty Love, Dopeman

Joyride Koncert, Tel.:+3630-781-5926
1213, Budapest, Denevér u. 8., joyride@joyride.hu, Mûsorszervezés