Joyride.hu -

Műsorszervező irodánkról, feltételek, Elérhetőség

Nosztalgia / Korda György és Balázs Klári

Korda György és Balázs Klári Diszkográfia Biográfia Hozzászólások
Információk, adatok
(Korda György és Balázs Klári :
Nosztalgia - Műsorszervezés)

Kiadványok, tájékoztató

Korda György (Budapest, 1939. január 4.) magyar táncdalénekes.

Vécsey Ernő tanítványaként először 1958-ban lépett színpadra, első sikerét a „ Szeretni kell” című dallal aratta. Pályája ettől kezdve töretlen emelkedésbe kezdett, hamar az ország egyik legnépszerűbb táncdalénekese lett, mígnem maga a táncdal stílus nem kezdett veszíteni a népszerűségéből, magával rántva a részleges vagy teljes feledésbe oly sok egykor népszerű művészét. Feleségével, Balázs Klárival a nyolcvanas évek elején ismerkedett meg, azóta alkotnak duettet a színpadon is.

Az 1980-as évek közepén nagy vihart kavart egy róluk született rosszindulatú pletyka, melyet több lap is leközölt. A pletyka szerint a kanadai turnéjuk során brutális kegyetlenséggel megölte, majd feldarabolta és eltüntette a feleségét, hogy egy másik nővel térhessen haza. A történetet egy átmulatott éjszaka végén, viccből találta ki Nádas György humorista. Ez az affér sokat lendített népszerűségükön, mely azonban az 1990-es évek közepe-vége felé újból hanyatlani kezdett.

Kártyaszenvedélyéhez legendák fűződnek, ennélfogva nem is meglepő, hogy a Sport 1/Sport 2 televízión pókermérkőzéseket közvetít, sportriportertől oly szokatlan átéléssel, mely egy csapásra ismét a rivaldafénybe állította.

Diszkográfia

1990-ben eladott lemezeinek száma elérte a kétmilliót, melyért abban az évben átvehette a gyémántlemezt. Minden eddig megjelent albuma aranylemez lett.

* Korda György (1970)
* Vágyom egy nő után (1970)
* Napfény kell a virágnak (1972)
* Mondd, hogy szép volt az este (1974)
* Boldog idők (1976)
* Én megálmodtalak (1977)
* Maradj még (1978)
* Lady N. (1980)
* Szeptember volt (1981)
* Aranyalbum (1982)
* Nézz rám és énekeljünk (1983)
* Válassz ki egy csillagot (1985)
* Forró éjszakák (1986)
* Egy kis romantika (1987)
* Sötét az utca (1989)
* Éljen a mama (1990)
* 35 éves jubileum (1994)
* Barátok, amíg élünk (1995)
* Gondolj a szép napokra (1997)
* Aranyalbum [CD] (1997)
* Virágeső (1998)
* Búcsúzz szépen el (1999)
* Ugye szeretsz még? (2004)
* Napfény kell a világnak (2005)
Forrás: Wikipédia
Ajánlatkérés: Korda György és Balázs Klári

Kérem pipálja ki ezt a mezőt.
Kérem ezt a mezőt NE pipálja ki.


Rövid ismertető




Balázs Fecó
Zeneszerző, énekes, billentyűs hangszeres... A Neoton együttes tagjaként került be a popszakmába, legnagyobb hazai sikereit a Korál együttes frontembereként aratta.

Demjén Ferenc
Demjén Ferenc az egyik, ha nem a legnépszerűbb magyar énekes, 1967 óta a magyar rockzene egyik meghatározó alakja.

Edda
Az együttes tavaly ünnepelte 25 éves jubileumát, sikerük titka hitelességükben rejlik. Ha számokkal akarjuk jellemezn az elmúlt negyed évszázadot: 25 aranylemez, 4 platina album, 2 gyémántlemez...

Fenyő Miklós
Énekes, billentyűs, zeneszerző, szövegíró, menedzser.1967-ben megalapította a Hungária együttest. Több mint 20 éve tartó szólókarrierje alatt számos díjat gyűjtött be szakmai elismertsége jeléül.

Komár László
A "Magyar Elvis". 1958-ban kezdett, hazánkban elsőként kezdett rock and rollt énekelni. Az énekes több, mint harminc év után is rock and roll műfajban tevékenykedik, rajongói örömére.

Korda György és Balázs Klári
Mindketten aktív résztvevői a könnyűzenei életnek, a '80-as évek óta duettben szerepelnek. A mai napig szórakoztatják öregek és fiatalok tömegeit.

Kovács Kati
Énekes- és színésznő. Az 1965-ös Ki Mit Tud? megnyerésével robbant be a köztudatba. További táncdalfesztiválok első helyezésével a háta mögött kapta filmszerepeit és nyert el számos díjtat a közönség és a szakma elismerése jeleként.

Republic
"Kellő helyen és időben született".Az új Zenekar egy csapásra sikeres lett, azonnal lemezszerződést kaptak. A legjobb Republic hagyományú zenei elem: az a fajta ötvözet, amelyben a punk, a hardrock és a beat legprogresszívebb motívumai a meghatározó zenei megoldások.

Szikora Róbert és az R-GO
Hozzászólások, Diszkográfia, Biográfia
Az előadót a Hungária együttes dobosaként ismerhette meg a nagyérdemű. Miután kivált onnan, megalapította az R-Go-t, ami napjainkra számos díjat és elismerést tudhat magáénak, azóta is töretlenül öregbítve az együttes és Szikora Robi hírnevét.

KFT
Hozzászólások, Diszkográfia, Biográfia

Első Emelet
Az Első Emelet visszatért! A ’80-as évek egyik legnépszerűbb csapata újra a húrok közé csap, és 2009-től ismét bekapcsolódik a hazai könnyűzenei élet vérkeringésébe.

D. Nagy Lajos, Delhusa Gjon, Dolly Roll, Gergely Róbert, Hevesi Tamás, Homonyik Sándor, Karda Beáta, Koós János és Dékány Sarolta, Mary Zsuzsi, Nagy Feró, Pa-Dö-Dö, Pataky Attila, Payer Öcsi, Soltész Rezső, Somló Tamás, Szandi, Szűcs Judith, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Vincze Lilla, Zizi Labor, Sipos F. Tamás, Favágók, Majsai Gábor, Charlie, Csepregi Éva, Csonka András


Korda György és Balázs Klári (Nosztalgia)!

Joyride Koncert, Tel.:+36-1-2776017, +36-20-9329248
1213, Budapest, Denevér u. 8., joyride@joyride.hu, Műsorszervezés