Joyride.hu -

Műsorszervező irodánkról, feltételek, Elérhetőség

Humorista előadók / Koós János

Koós János Diszkográfia Biográfia Hozzászólások
Információk, adatok
(Koós János :
Humorista előadók - Műsorszervezés)

Kiadványok, tájékoztató

Élete

Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten. Szülei: Bajor Rezső, Hodálik Judit. Felesége Hámori Eszter, színésznő. Színészi pályáját az Állami Déryné Színházban kezdte 1976-ban, 19 évesen. 1984-től öt éven át ugyanitt színész volt, majd 1989-től a Játékszínben játszott. 1999-től szabadúszó.

Számos színpadi darabban feltűnt, a nagyobb közönség a Szomszédok című tévésorozatból ismerte meg, ahol fodrászfiút játszott. Persze a filmezés is fontos a számára. Szerepelt többek között a Meseautó című, közönségsikert aratott remake-ben, melyben az eredeti filmen Kabos Gyula által játszott szerepet bízták rá. 2004-ben Tímár Péter Le a fejjel című produkciójában szerepelt Hernádi Judittal és Gálvölgyi Jánossal. Bajor nagy népszerüségre tett szert, több show-ba meghívták, és Csóközön című önálló estjével bejárta az országot.

A kilencvenes évektől elmaradhatatlan résztvevője a Rádiókabaréknak: máig emlegetik híres produkciójának refrénjét: én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó…
Forrás :Wikipédia

Emlékezetes szinkronszínészi teljesítménye a Jó reggelt, Vietnam! című film, amiben Robin Williams magyar hangja volt.

Gyermekei anyjával, Eszterrel a Vidám Színpadon ismerkedett meg. Bajor a társalgóban folytatott vitában valami olyasmit szólt, ami felkeltette Eszter érdeklődését és közölte is Bajorral, hogy tetszett neki, amit a színész mondott. Később, egy premier után a szereplők megajándékozták egymást. Bajor is meglepte Esztert. Az ajándék mellett egy kártya volt, rajta a felirat: „Köszönöm, amit akkor mondtál”. A fellépések előtt mindig lámpalázzal küzd, különösen akkor, amikor több év kihagyás után áll ismét színpadra. Így volt ez a Mágnás Miska Operett Színház-i premierjén, ahol Oszvald Marikával játszotta a főszerepet. A darabot Verebes István, a Heti Hetes másik sztárja rendezte, és a siker – mint várható volt – nem maradt el. Bajor ennek ellenére ugyanúgy izgul minden előadás előtt. "Létezik egyfajta elvárás velem szemben, amelynek meg kell felelnem. Minden este meg kell nyerni a közönség szívét, hiszen mindig mások ülnek a nézőtéren. Színre lépés előtt nap mint nap izgulok, de ez jó fajta stressz. Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát" – mondta egy interjúban.
Ajánlatkérés: Koós János

Kérem pipálja ki ezt a mezőt.
Kérem ezt a mezőt NE pipálja ki.


Rövid ismertető




Badár Sándor
Badár Sándor Színész és humorista, színpadon és a filmvásznon is feltűnő jelenség. Gyakran szerepel Fábry Sándornál vendégművészként. A stand-up comedy műfaj jeles képviselője.

Bagi-Nacsa duó
Bagi Iván és Nacsa Olivér két szeretnivaló bolondos fickó. A duó valamikor réges-régen a Mikroszkóp Színpadon kezdte pályafutását. Már akkor is sokan sejtették, hogy egyszer befutnak majd, és ők lesznek az ország kedvencei. Egy ideje, pedig saját TV műsorral is büszkélkedhetnek.

Bajor Imre
A magyar közönség a Szomszédok című sorozatból ismerte meg, ahol fodrászfiút játszott. A kabarékedvelők a kilencvenes évektől ismerhetik. Több filmben is szerepelt, de manapság legtöbben a Heti Hetes állandó vendégeként ismerik.

Fábry Sándor
Nevéhez fűződnek nagysikerű filmek forgatókönyvei, számos újságban publikál. 1998 szeptemberétől az előbb az MTV1-en, majd az RTL Klubon kétheti műsort vezet Esti Showder címmel, amely a legnézettebb televíziós műsorok egyikévé nőtte ki magát.

Forgács Gábor
Az a színész-humorista, akit mindenki szeret. Mert egyszerűen jó a humora. Nem egygenerációs jellem és nincs az a magyar TV néző, aki nem látta volna még a Gálvölgyi Showban, a Szeszélyes Évszakokban, vagy számtalan kabaréműsorban. Forgács Gábor önálló esttel is rendelkezik 1985 óta.

Ihos József
A nyolcvanas évektől ír a kabarénak jeleneteket. Számtalan kabarénak volt szerzője ill. társszerzője, mind a Mikroszkóp színpadon, mind a Rádiókabaréban. Az ő nevéhez fűződik Kató néni figurájának megteremtése.

Maksa Zoltán
Korán elkezdett foglalkozni a humorral, első művét, Az edző címmel Koltai Róbert adta elő a '82-es Humorfesztiválon. Már fiatalon járta az országot Nagy Bandó Andrással, azóta több önálló estjével jelent meg országszerte, illetve a humor műfajában is büszkélkedhet több lemezzel.

Somogyi András

Szőke András ( Szőke Kapitány)
Szőke András 1962-ben született Szentesen. A szentesi gimnáziumban színészosztályba járt, több amatőr színházi csoportban játszott, zenekart alapított. "Gyerekkora óta foglalkozik festészettel, képzőművészeti önképzőkörök tagjaként kiállításokon is szerepelt. Tizenöt éves kora óta amatőrfilmes. A nyolcvanas évek legfontosabb filmes műhelyében, a Szomjas György vezette Kőbányai Filmstúdióban 1981-87 között, majd 1990-91-től a Közgáz Vizuális Brigádban (Czabán György, Dóka Tibor, Ganczer Sándor, Kövesdi Gábor, Pálos György, Szőke András) dolgozott. A csoport tagjaként a Tilos Rádió munkatársa is volt.

Csala Zsuzsa, Defekt Duó, Éles István, Mini és Maxi, Holló Színház, Koós János, L'art Pour L'art, Nádas György, Nagy Natália, Nagybandó András, Pölös Ürmös Duó, Rokker Zsoltti, Tahi Tóth László, Hacsek és Sajó, Sás Péter, Bach Szilvia, Balázs Péter, Böröczky József


Koós János (Humorista előadók)!

Joyride Koncert, Tel.:+36-1-2776017, +36-20-9329248
1213, Budapest, Denevér u. 8., joyride@joyride.hu, Műsorszervezés